Lady Top Hüvelysúly
A hüvelysúlynak alapvetően hármas funkciója, feladata van:
- használatának megkezdésekor a páciens azonnal tapasztalja, hogy kizárólag akkor tudja a hüvelyben tartani a súlyt ha helyes izomcsoportot feszít meg. Amennyiben farizmot vagy hasprést (tolást) végez "elveszti" a súlyt. Tehát megtanulja megfeszíteni a gátizomzatát.
- használat során folyamatosan egy-egy szinttel felfelé lépve - növelve a súlyt - megerősíti a gátizomzatát.
- amikor már elérte a megfelelő szintet, a gátizom feszítésével ill. elernyesztésével a kúpos kónusz fel le mozgásra tudja késztetni. Ez pedig a hüvely egyik lényegesebb feladatát fejleszti a befogadást, behúzást.
A képzett gyógytornász nélkül végzett gátizomtorna eredményessége kétséges és nehezen mérhető, ezért nehéz az eredményességhez nélkülözhetetlen motiváció és kitartás fenntartása. Ennek a problémának megoldására fejlesztette ki Stanislav Plevnik, egy szlovén biofizikus, a hüvelysúlyokat. Bemutatásuk az 1985-ös londoni ICS (International Continence Society) kongresszuson történt meg. A gátizomzat erősítésére ezáltal a stressz inkontinencia kezelésére Magyarországon az egyetlen rendelkezésre álló hüvelysúly a Lady Top Hüvelysúly egy tampon formájú, két darabból álló idom, amelybe a hozzátartozó súlyt vagy súlyokat kell beilleszteni. A súlyt a hüvelybe kell felhelyezni. Elvesztésének érzete egy reflexes idegi reakciót vált ki, amely a kónusz körüli kismedencei izmok összehúzódását eredményezi, a súly kicsúszását megakadályozva (”Biofeedback” hatás). Az eredeti ajánlások alapján a gátizomzat edzését azzal a legnehezebb súllyal kell kezdeni, amelyet egy percnél tovább képes a beteg tartani. Naponta 1-2 x 15 perc gyakorlás javasolt. Amikor a beteg képes az aktuális kónuszt 15 percig megerőltetés nélkül tartani, áttérhet a következő, nehezebb súly használatára. Természetesen lehetőség van a súllyal végzett klasszikus gátizomtorna elvégzésére is. Sportorvosilag bizonyított tény, hogy minden harántcsíkolt izom edzése ellenállással szemben hatásosabb. A hüvelysúlyok egyszerű és célszerű eszközöknek tűnnek a gátizmok lokalizálására és erősítésére, valamint a stressz inkontinencia javítására. A stressz inkontinencia tünetei az érintettek 70%-nál körülbelül 6-8 hét után eltűnnek, vagy szignifikánsan javulnak.
Egy fiatal szervezetben a szövetek állapota – így az izmoké is - rugalmas és feszes. Fejlődni azonban csak azok az izmaink tudnak, amelyeket használnak. Ennek alapfeltétele, hogy ismerjük elhelyezkedésüket és tudatosan kontrollálni tudjuk őket. A rejtett izmaink – mint pl. a gátizomzat – tudatosítása és mozgatása nem mindig egyszerű és nem mindenkinek sikerül segítség nélkül.
A gátizomzat elhelyezkedését a Lady Top Hüvelysúly használatával könnyen és hatásosan tudatosíthatja. A súly azt is megmutatja, milyen erős a gátizomzat, attól függően, hogy melyik súlyt tudja megtartani. A női gátizomzat jó működése fontos feltétele a szexuális érzékelésnek, mint a nők, mint a partnere számára. A hüvely tágasságát a gátizomzat és nem a hüvelyhám határozza meg. Minél erősebb a kismedencei izomzat, annál szűkebb a hüvely.
A hüvelyi szülés egy teljesen normális, élettani folyamat. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy a szülések során nem lép fel szövetkárosodás. Az izomzat és a kötőszövet túltágulása következtében sajnos gyakran lépnek fel kisebb – nagyobb sérülések, amelyek a sérülés súlyosságától függően – előbb – utóbb – akár súlyos panaszokhoz (méh- és hüvelysüllyedés, vizelet és széklet inkontinencia) vezethetnek. Ezért nagyon fontos a gátizomzatot és a hozzátartozó kötőszövetet szülés után rehabilitálni. A Lady Top Hüvelysúly használata segít szülés után a szövetek regenerálódásában.
A szervezet vezérlését a hormonok végzik. A menopauza során a női szervezet hormonháztartása felborul, a szövetek vesztenek rugalmasságukból és feszességükből. Sokszor ez az „utolsó csepp a pohárban”, ami azt jelenti, hogy ezen kompenzációs mechanizmus megszűnésével, a gátizomzattal kapcsolatos problémák a felszínre kerülhetnek. Érzékelhetővé válnak a méh- és hüvelysüllyedés jelei, megjelenhet a vizelet inkontinencia és romlik a szexuális élet. Egy jól működő kismedencei izomzatot sokkal kevésbé érintenek a hormonális változások és a fent említett problémák nem nehezítik tovább ezt az amúgy is érzékeny időszakot.
A méh- és hüvelysüllyedés, a vizeletvesztés sok idősebb hölgy életét keseríti meg, még akkor is, ha erről nem illik beszélni, hiszen ez még mindig egy „tabu” téma. Tudni kell azonban, hogy ez az állapot nem sorsszerű és lehet tenni ellene. Kevesen tudják, hogy az izomzat minden életkorban erősíthető.
A gátizomzat erősítésével a fent említett panaszok megelőzhetők, csökkenthetők illetve megszüntethetők.
A Lady Top Hüvelysúly egy igazi tréner, egy életen át.
Megtanítja használóját a gátizomzat helyes mozgatásra. Segít edzett, feszes állapotba hozni, majd rendszeres használatával feszes állapotban tartani a gátizomzatot. Ennek eredményeként a kismedencei szervek anatómiailag közel eredeti pozícióba kerülnek, megakadályozva illetve kezelve az inkontinenciát és a süllyedéses elváltozásokat.
A szövetbarát műanyagból készült tampon formájú idom, segíti a terápiát abban az esetben is ha már maglévő elváltozást kell kezelni, majd annak megszűnése után az állapotfenntartásban nyújt segítséget.
A tárolótégelyben található kétféle méretű tubus. Minden esetben a nagyobb méretű tubussal kell kezdeni a terápiát. Ez főleg méhsüllyedéssel rendelkező páciensek esetében ajánlott, de ezt ajánljuk a szülést követő hüvelyi regeneráció során is.
A terápia során, az izomzat erősödésével egyidejűleg át lehet térni a kisebb (un. normál) méretű tubus használatára. A Lady Top Hüvelysúly lehetőséget ad a nagyon finom azaz 5 g-os súlynövelésre is.